Magyarországról eddig közel 200 diák tanult a UWC iskolák egyikében. A blog közülük fog pár embert bemutatni. Ők beszélnek majd arról, milyen volt az egyik iskolában, és hogy mennyiben befolyásolta őket a két UWC-s év a későbbi életükben. Sokféle ember mutatkozik majd be: lesz közöttük igazgató, aktivista, elnök, riporter, diák és szociális munkás.
Elsőként Szekér Andrással, a United World College of the Atlantic 2000-ben végzett diákjával, a Habitat for Humanity magyarországi igazgatójával beszélgettünk.
Mit csináltál, merre indultál a két év UWC után?
2000-ben, miután leérettségiztem az AC-ben, hazajöttem és az ELTE diákja lettem, ahol német-angol szakon kezdtem az egyetemet. Emellett beiratkoztam az Eötvös Collegiumba is, ahol Géher István tanítványa lehettem. Géher Tanár Úr órái, az ő hozzáállása nagyon meghatározó élmény volt az egyetemen, máig hat rám, bár nem lettem angol bölcsész. Hiányzott a társadalomtudomány, ezért felvettem a politikaelméletet is, és végül ebből diplomáztam.
A tanulás mellett – amit egyébként sokáig húztam – önkénteskedtem az EVIME-ben is (az UWC Magyarországot akkor így hívták). Azok közül a dolgok közül, amikben részt vettem, azt tartom a legfontosabbnak, hogy eltöröltük az OKTV-eredményekre épülő, meghívásos alapon működő válogatási rendszert és bevezettük a nyílt pályázás lehetőségét. Az OKTV-eredményekhez kötni a jelentkezést szerintem igazságtalan volt, azóta is úgy gondolom, hogy jobb volt mindenki számára megnyitni a lehetőséget.
2007-ig több cégnél dolgoztam a versenyszférában. Aztán jött egy pillanat, amikor úgy éreztem, olyan munkát szeretnék végezni, amivel nálam kevésbé szerencsés embereken tudok segíteni. Így kerültem a Habitat for Humanity-hez, aminek 2013 óta magyarországi igazgatója vagyok. Jó érzés, hogy itt megvalósíthatom ezt a célomat.
Miért fontos neked a Habitat for Humanity-nél végzett munkád?
A Habitat sokat és sokféleképpen tesz azért, hogy jobb legyen embereknek. A szervezet történetének egy nagyon izgalmas, új szakaszában vettem át a vezetést. Már a kinevezésem előtt is elindult egy gondolkodási folyamat a Habitat új stratégiájáról, amihez persze én is hozzátettem a részemet. Eszerint célzottan azokon kell segítenünk, akik a szegények legszegényebbjei, a leghátrányosabb helyzetűek. Konkrét segítséget nyújtunk roma származásúaknak abban, hogy közösséget tudjanak formálni és saját erejükből ki tudják javítani az otthonaik műszaki problémáit. E mellett hajléktalan embereknek is segítünk a lakáshoz jutásban. Büszke vagyok arra, hogy ennek a szemléletváltásnak az elindításában részt vehettem, és ennek részese lehetek.
Új stratégiánk fontos eleme a lakáspolitikai vonal erősítése is. A lakhatási szegénység fogalmát mi honosítottuk meg Magyarországon. A mi munkánk nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a lakhatás és a szegénység kapcsolata egyre ismertebb, és hogy kezd itthon is tudatosulni, hogy a lakásproblémák megoldása nélkül nem lehet felszámolni a szegénységet. A problémák megmutatása mellett alternatívákat is felkínálunk, és reméljük, hogy a javaslataink beépülnek a hivatalos lakás- és lakhatáspolitikába.
Azzal a vággyal kezdtem el politikaelméletet tanulni – amellett, hogy hiányzott a bölcsészkedés mellett a társadalomtudomány –, hogy hozzájárulhassak egy színvonalasabb politikai kultúra és szakpolitikai hozzáállás kialakításához Magyarországon. Mire lediplomáztam, nem láttam magam előtt olyan utat, amivel ezt elérhettem volna. A Habitat azonban behozta a szakpolitikát az életembe, végül ezen keresztül segítek a világon egy kicsit. Örülök, hogy civilként példát mutathatunk, részt tudunk venni a fontos diskurzusokban, előre vinni a számunkra fontos ügyet.
Hogy érzed, milyen hatással volt az UWC az életedre? Mennyiben segített abban, amit most csinálsz?
Furcsa, mert ezt tőlem egy évvel az érettségi után az AC is megkérdezte, de már akkor sem tudtam konkrét választ adni.
Szerintem nem lehet az UWC modelltől elvárni, hogy határozott, későbbi világvezetőket gyártson. Sokkal inkább egy figyelemreméltó és példamutató oktatási műhely, ami megmutatja, hogy ilyen is lehet az oktatás – az emberre figyelő, érzékenyítő és a világot összefüggéseiben láttató.
Régen a magyar UWC-válogatáson ott volt egy minisztériumi tisztviselő is, aki egyszer megkérdezte, mitől jók az UWC iskolák? Azt mondtam neki, hogy valószínűleg az, hogy a mi iskoláinkban nagyon nehéz unatkozni és nagyon könnyű valami jót és hasznosat tenni.
Fontos, hogy az UWC-ben töltött két évem nem csak nagyon jó, de egyszerre elég nehéz időszak is volt. Az UWC sok módon alakít, és ez néha lehet kellemetlen is. Nehéz, amikor magadra hagynak, amikor önállóan kell megoldanod a problémáidat, de ez elengedhetetlen része a felnőtté válásnak.
Az UWC egy nagyon komplex élményt adott, nagyon sok szeretettel és sok kedves emberrel. Megtapasztaltam, hogy lehetek hasznos, és ez mindenképpen sokat segített abban, hogy a mostani munkámat jól tudjam végezni.
Azt hiszem, az is hatással volt rám, hogy AC után tisztában voltam azzal, hogy ha én kaptam egy ekkora (és ilyen drága) lehetőséget, akkor valamit tennem kell azért, hogy ezt törlesszem, ezért valamit adjak vissza. Úgy éreztem, tartozom a lehetőségért.
Miért javaslod az UWC-t azoknak, akik most szeretnének jelentkezni?
Nehéz a válasz, mert fel sem merül bennem, hogy valaki ne akarna jelentkezni. UWC-be járni, UWC-s diáknak lenni olyan élmény, ami az embert egész későbbi életében erősen meghatározza. Gondoljunk csak arra, hogy aki ösztöndíjat kap, az olyan páratlan és életreszóló élményre kap belépőt, amit a korosztályából rajta kívül az egész világon csak alig 2000 diák él át. Ha most lennék középiskolás, engem ez már meggyőzne.
Az interjút Andrással elérheted a honlapunkon is. Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb UWC-s hírekről, lájkolj minket facebookon!
Már lehet jelentkezni a 2016-18-as ösztöndíjakra - katt a részletekért!
info@uwc.hu
